MediaShock

Artu vs Threepio - Droidok háborúja

2015. szeptember 27. - MastigiasHU

04-droids_b.jpg

Mik ki nem derülnek gyerekkori kedvenceinkről! A napokban olvastam egy cikket, hogy Artu és Threepio a "valóságban" utálja egymást. Anthony Daniels és Kenny Baker ugyanis évek óta rivalizál, állítólag alig tudnak megmaradni egy szobában. Ki a fene gondolta volna, hogy már a kezdetektől, 1976 óta megy közöttük a cicaharc? Merthogy cicaharc ez, ha a továbbra kattantok, meglátjátok miért.

"Igazából ott sincs a forgatáson. Évek óta nem láttam. A neve megjelenik a stáblistában, amolyan... nem tudom, szerencsehozóként. Mint egy talizmán."

Ezt például Daniels mondta Bakerről nemrég, de a kistermetű színészt sem kell félteni, akinek szintén megvan a véleménye Daniels-ről:

"Ő a leggorombább ember, akivel valaha találkoztam."

Áll a bál tehát kettejük között, és ki tudja, mi volt a legelső sértés, ami miatt összekaptak, talán már ők sem emlékeznek rá... Talán az, hogy Daniels "kisember"-nek hívta a forgatási szünetekben Bakert, amit ő utál? Mert az elmondottak alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a mindig mosolygó Daniels a rosszfiú, az alábbiakat pl. 2008-ban mesélte róla az R2-D2-t életre keltő színész:

"Anthony egyáltalán nem vegyül köztünk - magának való. Sosem akar bedobni egy italt velünk. Egyszer, amikor ráköszöntem, hátat fordított nekem és azt válaszolta, hogy 'Nem látod, hogy éppen beszélgetek valakivel?' Ez volt a legdurvább dolog, amit valaha tettek velem. Őrjöngtem miatta. Még csak rám sem nézett."

2592.jpg

Az meg csak hab a tortán, hogy állítólag Daniels senkivel sem beszélgetett épp, de még csak a közelében sem volt senki... Valóban ő lenne a szemét? Mark Hamillt sem kímélte:

"Ami vicces, hogy C-3PO ugyanúgy néz ki - Harrison, Carrie és Mark... már nem annyira... Szegény Mark. Egy jól kinéző fiatal srác volt, amikor először játszotta Luke Skywalkert, most meg... hát..."
disney_star_wars_celebration_2015_0zoaglpkc8rx.jpg

Mindezek ellenére olyan is akad, akit elismer, pl. Carrie Fishert:

"Az a jelenet unalmas volt. Három napunkba telt megcsinálni. Beleuntunk és belefáradtunk, hogy folyamatosan Carrie-t bámultuk az aranybikinijében. Az igazság az, hogy nem érezte jól magát. Nagyon kényelmetlen volt számára. De nem panaszkodott, mert profi."

44hxjfs.png

Durva sztori, nem igaz? Remélem, hogy a gyerekkorotokat azért nem tettük most tönkre... Artu és Threepio egyébként a VIII. és IX. részben is együtt szerepel majd, jó lenne, ha addigra sikerülne félretenniük ezt az évtizedek óta tartó "flame war"-t, ami közöttük húzódik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediashock.blog.hu/api/trackback/id/tr187838026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bikli néni 2015.09.27. 21:41:59

Ez a Thripio, ez fájt. Segítek, azért "szí szrípió", mert C-3PO, na az a hármas benne, amit the Thri-nek írtál. R2D2-t most hagyjuk, az ő nevét legalább divat fonetikusan leírni.

MastigiasHU · http://bioshock.blog.hu 2015.09.28. 09:05:41

@Bikli néni: Most vissza akartam vágni valami frappánssal a stílusod miatt ("segítek"), majd arra hivatkozni, hogy ezt az írásmódot a Wikin láttam (jó, tudom, az se ér sokat), de nem találom, valószínűleg benéztem. Úgyhogy minden irónia nélkül köszönöm az észrevételt, javítottam!

Bikli néni 2015.09.28. 19:02:09

@Dudu01: Kár, hogy írásban nem jön át a hangsúly. Tényleg segíteni akartam, nem vegzálni. Az mindenesetre meglepett, hogy valaki, aki posztot ír a két ikonikus droidról (tehát feltételezhető, hogy érdekli a Star Wars-téma), nem tudja, miért ejtik a nevüket úgy, ahogy. (Mentségemre legyen mondva, hogy amíg nem beszéltem idegen nyelveket és csak németül volt alkalmam látni a filmet, C-3PO-t én is "dájpijónak" mondtam, merthogy németül meg úgy hangzott :))

MastigiasHU · http://bioshock.blog.hu 2015.09.28. 19:06:22

@Bikli néni: Épp ez az, hogy tudom én is, nem hiába Yoda mester figyel a fejlécképről, az SW nagy kedvenc (az eredeti trilógia). Szóval úgy ejtem, hogy "szí-szrípió", és álmomból felkelve is leírom, hogy C-3PO, de valamiért azt hittem, hogy egy hivatalos oldalon láttam a "Thripio" írásmódot, és gondoltam nem megyek szembe az okosokkal. Tényleg nem tudom, miért gondoltam így, szóval a lényeg, hogy köszi az észrevételért.

Bikli néni 2015.09.28. 22:54:25

@Dudu01: :)
Biztos valami olyasmi lehet, mint R2-nél az Artu. Azt még én is úgy írom :))

Terézágyú 2015.10.02. 07:43:58

@Bikli néni:
"és csak németül volt alkalmam látni a filmet, C-3PO-t én is "dájpijónak" mondtam, merthogy németül meg úgy hangzott :)) "

Vagyis magyarul meg Céhárompéó a neve??????????

rest of boys 2015.10.03. 18:40:38

"Möge die Macht mit dir sein..."

Cé-drájpió und errzwo-dézwo :)
süti beállítások módosítása