MediaShock

21 éves a System Shock, itt a felújított változat!

írta EndreMan

2015. szeptember 23. - MastigiasHU

274083.jpg

Szeptember 22-én (a tizenharmadik születésnapom másnapján), 21 évvel ezelőtt jelent meg a System Shock horror/FPS/RPG hibrid, mely nagyon sok, ma már 30 év körüli gamer arcára csalt anno mosolyt, vagy éppen félelmet, az akkori mércével nézve minőségi grafikájával, horrorisztikus hangulatával, és az átlagnál jóval kiemelkedőbb történetével. A jeles születésnap alkalmából pedig megjelent egy felújított verzió is a játékból, System Shock: Enhanced Edition címmel, de mielőtt az újdonságokat néznénk át, kicsit beszéljünk arról miért is olyan fontos és hiánypótló kiadás ez. Irány a tovább!

00.png

Az eredeti program hatása a játékiparra még ennyi évvel később is megkérdőjelezhetetlen, hiszen többek között a Deus Ex, a Half-Life sorozat, vagy frissebb példaként a BioShock is vett át elemeket, játékmechanikai megoldásokat a System Shockból, amely FPS/RPG-ként jóval megelőzte korát. Érdekes, hogy sokan a címbéli hasonlóság miatt egyértelműen a BioShockot tartják az "utódnak", ez azonban több szempontból sem igaz. Egyrészt időben is sokkal nagyobb az eltérés a 2 játék között, másrészt a BioShock, bármennyire is fantasztikus játék, RPG-nek nem igazán nevezhető, ellentétben a Deus Ex első klasszikus részével, amely sokkal inkább a System Shock szellemi örököse az FPS/RPG-k területén.

01.png

02.png

Illetve fontos még megjegyezni, hogy az eredeti játék megjelenése körüli években a Doom és társai, valamint ezek klónjai voltak a menők, ha az FPS-eket nézzük, tehát inkább a szüntelen akción és gyilkoláson volt a hangsúly, RPG-k nem igazán készültek belső nézetes formában. Természetesen voltak korábban a klasszikus "dungeon crawler" címek, az Eye of The Beholder és társai, de ezek nem szabad mozgású FPS-ek voltak, hanem a folyosókon négy irány közül választva tudtunk tovább haladni, tehát nehezen lehetne őket mai szemmel igazi FPS-eknek hívni, amik főleg akciójátékokat takarnak. A System Shock tehát a szabad mozgású akciót ötvözte zseniálisan, a komolyabb játékmenettel, regény mélységű sztorival.

03.png

04.png

És akkor lássuk mit is nyújthat nekünk a felújított Enchanced kiadás:

  • Először is végre kompatibilitási problémáktól mentesen fut a játék, hiszen szegény talán csak álmodhatott arról annak idején, hogy 64 bites operációs rendszereken fusson, és az eredeti verziót csak nagyon nehezen lehetett munkára fogni jelen korunk operációs rendszerein.
  • Ezen kívül felturbózott felbontásokat kapunk 1024x768-ig (az eredeti 640x480-ban pompázott), illetve végre egy szélesvásznú felbontást is (854x480), hiszen akkoriban még 4:3-as képarányú monitorokon vitézkedett az igazi gamer, ami ma már borzalmasan mutat a kijelzőkön.
  • Továbbá új egérkezelés került a játékba, hiszen akkor még a Doomot is billentyűzeten nyomtuk, fel és lenézni nem volt divat egérrel, illetve új invertory kezelést is kapunk, hogy ne sírjuk el magunkat minden alkalommal amikor a tárgyainkat nézegetjük.

Ez a kiadás a tökéletes példa arra miért is kell újra kiadni felújítva a klasszikusokat. Hiszen sokan vannak akiknek megmutatnánk az ilyen régi szépségeket, de félő, hogy őket már elriasztaná a régi fajta irányítás, vagy a felbontások problémái. De lássuk be, hogy sokszor elővéve az eredetit még a hardcore rajongók sem tudnak vele pár percnél többet játszani, és rádöbbenünk, hogy csak emlékeinkben voltak hibátlanok a "nagy öregek"...

- EndreMan

System Shock: Enhanced Edition - 9,99$ (~2790 Ft) GOG.com

A bejegyzés trackback címe:

https://mediashock.blog.hu/api/trackback/id/tr207813806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zak 2015.09.24. 16:11:31

Én csak azt nem értem, hogy az FPS nevéből adódóan hogy lehetne más, mint akció?

Köldök_szösz 2015.09.24. 20:59:12

@Zak: nemtom...kevésbé pörgős?

scavengario 2015.09.24. 23:40:06

imádni valóak ezek a játékok, legutóbb a deus ex human revolution-t toltam végig meg a fallout legújabb részét. várom már ezek folytatását, de az a baj, hogy egy ilyen (cikkben szereplő) felújított cucc már nem fog meg. ahogy egyre jobb a színvonal, egyre nagyobb az elvárás. már a 3310-es nokia snake-je se elégít ki amikor a google play store-ban böngészek unaloműző után amíg a feleségem NST-n van :D
süti beállítások módosítása