Nemrég olvadtunk el Az ételművész egyik vetítésén a rengeteg szexi ételkölteménytől, és rájöttünk, hogy a sóvárgás ellenére is imádjuk a gasztro-filmeket. Össze is gyűjtöttünk tíz nyalánkságot, melyektől garantáltan megrohanjátok a hűtőt.
Bradley Cooper csokimázt önt egy precízen megformázott piskótatortára, Bradley Cooper tőkehalat gőzöl, serpenyőket dobál, franciául küldi el az anyjába az embereket, borsot pirít, ismeretlen eredetű dolgokkal szobrászkodik egy tányéron, kagylót készít, zacskóba dugja a fejét és még a zuhany alól is kisétál.
Női szemmel nézve Az ételművész meglehetősen élvezetes, persze nem leszünk naivak: ezt a filmet nekünk is készítették. Igen-igen a sztereotípiák, de akkor is így van. Miattunk vedlett Cooper drogoktól megtért, idegbeteg, mégis megszállottan alkotó séffé – egy Gordon Ramsay-típusú őrültté, csak ebben a szerepben Adam Jones néven fut egy harmadik Michelin-csillag után.
Az eredetileg Burnt címen futó film pont azért sikerült jól, mert nem akar több lenni a lehetőségeinél. Egy látvány-orgazmust (a kaják, huh!) sikerült gyönyörű közelikkel és ízléses ritmusban összerakott montázsokban a nézők elé tolni, miközben Cooper színészileg, testileg (felszínesek is lennénk?!) és francia tudását tekintve is meggyőzött minket. És nemcsak miatta izgalmas a szereposztás, hiszen olyan nevek kaptak helyet a filmben, mint Emma Thomspon, Uma Thurman, Sienna Miller, Daniel Brühl és Omar Sy (Életrevalók megvolt, ugye?).
Úgyhogy azon túl, hogy minden alkalommal sokkot kapunk, amikor egy újabb sztár kocog a vászonra, vagy a konyhában pulzáló feszültségtől – amit rendkívül markánsan ábrázolnak –, végig azzal küzdünk, hogy ne sírjuk el magunkat a kezünkben pihenő popcorn lehangoló látványa miatt, miközben Cooperék hipermegacsoda burzsuj kajákat alkotnak.
És nem ez az egyetlen olyan mozis alkotás, amely egyszerre jelentett két órás poklot a gyomrunknak és két órás képi kényeztetést a szemünknek. Az elmúlt években nálunk ez a kilenc film pörgött még – előre szólunk, ha bármelyiket is megnézitek, ajánlott feltankolni nemkevés rágcsát, pizzát vagy bármilyen ehető dolgot, mert különben végetek:
A séf (2014)
A Jon Favreau által rendezett és írt alkotás egy igazi szerelemgyerek, amiben a színész-rendező összes haverja – Robert Downey Jr., Scarlett Johansson, Sofia Vergara, John Leguizamo – beugrik mellékszerepelni, miközben mindenki veszettül tömi a majmot holmi cubano szendvicsekkel (jaj, akarunk egyet), a latin zenék pedig végeláthatatlanul dübögnek az ember fülében.
Ez az a film, ahol a jó kaják, a szép helyek és a feelgood mozgalom egyetlen helyen egyesülnek, a nézők pedig nem tudják eldönteni, hogy a ritmusos zenére táncolva csorgassák a nyálukat, vagy zabálás közben ingassák a zenére a fejüket, miközben bekönnyeznek az apa-fia bonding miatt. Szerettük.
Az élet ízei (2014)
Az előzőhöz hasonlóan ez is viszonylag frissen jött ki a sütőből: a Helen Mirren vezényelte romantikus film egyrészt feléleszti a női szívekben a nosztalgiát, hiszen manapság ritkán találkozni minőségi romkomokkal, ugyanakkor a főzés éltetése a fő témája ennek a filmnek is.
A sztoriról nem spoilerezünk, de legyen elég annyi, hogy két végtelenül szélsőséges kultúra – a francia és az indiai – ütközéséből keletkezik a cselekmény, ahol a gasztronómia terén a finom elegancia és a tömény extrémitás találkozik egymással. Ráadásul olyan szinten űzik a kajákkal történő kéjelgést, hogy konkrétan egy szimpla besamel mártás kóstolgatása láttán ki kell kúsznunk a konyhába valami táplálékért.
Ízek, imák, szerelmek (2010)
Jelenleg most ezt a filmet tenném loopra, és napokig csak azt nézném, hogyan építi újjá az életét Julia Roberts, miközben mindent maga mögött hagyva felfedezi a világot. Lehet, hogy holnap neki kellene indulni egy hasonló kalandnak, ahol boldogan szeretnénk bele a pizza zabálásba és az általában őrjítő ténybe, hogy a nagy boldogságban híztunk egy méretet. Szép is lenne… repjegyet kellene foglalni?
Julie & Julia – Két nő, egy recept (2009)
2009-ben maga szent Meryl – aka Streep – szállított a tömegeknek egy kajás kalandot, amelyben két idősíkban követhettük egyszerre Julia Child gasztro-kiteljesedését, és egy rajongója, Julie (Amy Adams) blogger célkitűzését.
Azon túl, hogy fenségesebbnél fenségesebb kreálmányokat készítenek mindketten, a film felépítése is izgalmas, hiszen egyszerre vagyunk a múltban, ahol Child küzd az elemekkel és mindent megtesz, hogy kiadhassa szakácskönyvét, és mindeközben a jelenben Julie már ebből a könyvből adja fel magának a leckét, és végigfőzi az egészet.
Dráma, álmok, útkeresés és természetesen a legendás Meryl Streep, karján Stanley Tuccival. Esős délutánokon mindig jó választás.
Derült égből fasírt (2009)
Még hogy a főzés csak a nagyoknak való! Na, jó túlzunk persze, hiszen a Fasírt nem egészen a konyhai fondorlatok körül forog, azonban tény, hogy hősünk, Flint Lockwood, a tudóspalánta megugrotta a séfek mindennapos alkotási vágyát, és a tudomány segítségével elintézte, hogy az égből hulljon alá a kaja. Persze, ahogy az lenni szokott ez a világ majdnem pusztulásához, szerelemhez és cuki étel-állatokhoz vezet. És ugye újabb fájdalomhoz, hiszen az alkotók annyira gusztára alkották meg, teszem azt a hamburgereket vagy a zselé palotát, hogy szívünk szerint azonnal beleharaptunk volna bármelyik animációs kajába. És ráadásul azóta már a második részt is kidobták, szóval a kajaszörnyek duplán támadnak.
L’ecsó (2007)
És akkor rögtön jöjjön egy másik mese, amely sokkal karakteresebben és hűebben nyúl a főzés témaköréhez, miközben a központi üzenete bárkinek jól jöhet, aki akár egy csöppnyi álmot is őrizget a szívében. A főszereplőnk itt ugyanis egy parányi patkány, Remy, akinek egyetlen vágya van, hogy főzhessen és ehhez még tehetsége is akad. És tegyük hozzá, tesz is azért, hogy elérje a céljait.
A L’ecsóban a francia cuisine (konyha) minden apró fortélya megjelenik, amelyet a gyönyörű színvilág és a rendkívül részletgazdagon összehozott animáció is pazarul kiemel.
Ha mese és ételek, akkor nálunk még mindig ez a történet viszi a prímet.
Ízlések és pofonok (2007)
Na, ennél a filmnél már lehet, hogy sokaknak megremegne a keze és félve nyomnának a lejátszás gombra, hiszen már első ránézésre is klisés romantikázásnak tűnik a sztori. Nem tévedünk nagyot, mégis állítom, hogy a könnyedebb filmekre is nagy szüksége van – teszem azt egy megfáradt léleknek.
Ez a Catherine-Zeta Jones-Aaron Echart darab pedig tökéletes díszpéldánya a klasszik romkomoknak, amelyek másfél órára totál kikapcsolják az embert. Teszi ráadásul úgy, hogy megannyi guszta fogás keresztezi a szerelmesek útját – lévén séfek a főszereplőink.
Mióta megnéztük, rá kellett jönnünk, hogy – ha operát nem is –, de énekelve, bulizva főzni sokkal kifizetődőbb, mint a hétköznapok szürkeségébe süppedve megcsinálni az ebédrevalót.
Charlie és a csokigyár (2005)
Umpalumpák? Majdnem őrült kalapos Johnny Depp, mint Willy Wonka, az édességek mestere? Varázslatos csokigyár, ahol konkrétan mindent felfalnánk, és gondolkodás nélkül az olvadt csoki folyóba ugranánk – persze méteres távolságra Depptől, aki a giga fogaival a frászt hozta ránk ebben a filmben (is).
Itt persze a cukorfüggők vannak előnyben, akik egy gumimaci vagy éppen egy habos kis gofri látványától is megremegnek ott lent a térd környékén, mégis a desszertet sem szabad elhanyagolni, sőt!
Csokoládé (2000)
Olyannyira nem, hogy a világ végére is követnénk Juliette Binoche-t, ha komolyan a csokoládé készítés lenne a fő mestersége! Bármikor kiválaszthatná nekünk a kedvenc csokinkat, és persze Johnny Deppel is szívesen találkoznánk a szexi korszakából.
Legutóbb, amikor ezt a filmet néztük a barátokkal, nem amatőrködtük el a dolgot és brutális mennyiségű csokis kekszet gyártottunk le a „vetítés” előtt. Előre tudtuk, hogy csak vergődés lenne belőle, ha muníció nélkül vetnénk magunkat az édes képek tömkelege elé. Helló, már a címe előrevetíti a lényeget!
Nos, nálunk ezek a filmek kerültek fel a gasztro-kínzások listájára, nálatok mik a kedvencek?
Ja, és persze a legnagyobb zabagép a végére:
