MediaShock

Tényleg évek óta készül a BioShock 4?

2019. december 10. - MastigiasHU

bioshock_yo.jpg

A 2K tegnap jelentette be, hogy új stúdiót alapít Cloud Chamber néven – a csapat pedig a BioShock új epizódján dolgozik majd. Igen ám, de a Kotaku értesülései szerint a munkálatok már jóval korábban, 2015 körül megkezdődtek!

Részletek a Tovább mögött!

A BioShock 4 kódneve eredetileg Parkside volt, és a 2K egy külsős stúdiót bízott meg az elkészítésével. 2015-ben a Certain Affinity nevű csapat kezdett dolgozni rajta, akik olyan lövöldékben működtek közre, mint a Halo és a Call of Duty.

Ez volt a kitörési lehetőség a Certain Affinity számára, ám 2016 végére a 2K inkább úgy döntött, hogy házon belül folytatják a fejlesztést, sőt rebootolják a projektet.

Hogy pontosan miért törölték a Certain Affinity-féle Parkside-ot, azt talán sosem tudjuk meg, de 2017-re a 2K „hazavitte” a projektet Kaliforniába, a cég főhadiszállására, ahol embereket kezdtek toborozni. Ekkoriban kaptak szárnyra azok a hírek, amik szerint sok Mafia III alkotó is csatlakozott az új csapathoz.

Ez a Parkside-féle csapat mindeddig a homályban maradt, annak ellenére, hogy a Kotaku 2018. áprilisában már írt róluk, most viszont vége a hallgatásnak: a 2K hivatalosan is bejelentette, hogy léteznek (plusz van egy testvérstúdiójuk is Québec-ben, Kanadában).

És hogy mindez miért érdekes? Azért, mert ha minden jól megy, nem kell 5-6 évet várnunk a BioShock 4-re, hanem elég lesz 2-3 is. Legalábbis reméljük!

Forrás: Kotaku

A bejegyzés trackback címe:

https://mediashock.blog.hu/api/trackback/id/tr4415346196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása