SPOILER: Itt a Star Wars 9 Teljes Története - The Rise of Skywalker

2019. október 23. - coldface

43b84adde054865285303eb3321d2701.png

Megérkezett az utolsó nagy trailer a The Rise of Skywalker-hez, melynek segítségével végre pontot lehet tenni a Star Wars-t körülvevő spekulációkra is.

Persze itt nem arra gondolok, hogy a trailer túl sokat mutat (amúgy de), hanem arra is, hogy végre lehetőségünk nyílt a megannyi leak validálására. Nagyon úgy tűnik, hogy a StarWarsLeaks subredditen tanyázó zsivány, JediPaxis korábbi leakjei kísértetiesen összecsengenek az eddig kiadott es vadi új hivatalos anyagokkal is, tehát nagyon nagy valószínűséggel a végleges filmmel is.

A leakeket eredeti nyelven ezeken a linkeken 1, 2, 3  tudod elolvasni, magyarul pedig alább, képekkel kiegészítve.

Jó szórakozást!

Jöjjön tehát a Star Wars IX.: The Rise of Skywalker Spoileres története


[A múltban járunk, helyszín ismeretlen]

Luke kiképzi Jedinek Leiát. Fénykardoznak. Leia elmondja Luke-nak, hogy terhes, és úgy dönt, hogy befejezi a kiképzést.

 

[A jelenben járunk, az Ellenállás Dzsungelbázisán]

Leia ott folytatja ahol néhány évtizeddel ezelőtt abbahagyta, csak most éppenséggel ő képzi ki Rey-t Jedivé. Rey-t látjuk valamiféle meditálós, koncentrálós mentális feladatot végrehajtani, de nem igazán megy neki. Frusztrálttá válik, és inkább megkéri Leiát hogy térjenek át a fizikai tréningre. Áttérnek, és a Dzsungelben folytatják a kiképzést.

reytraining.png

 

[Erdős bolygó, vörös fényben]

Kylo Ren tisztában van a Snoke mögött rejlő sötét erő létezésével, és Supreme Leaderként azzal tölti az idejét, hogy felkutassa ennek a sötét erőnek a forrását. Hux és Pryde tábornokok figyelemmel kísérik Kylo küldetését, de baromságnak tartják, és idegesíti ez az egész őket. Szerintük Kylo csak a First Order erőforrásait pazarolja.

kyloattack.png

Kylo megtámad egy bolygót azzal a céllal, hogy megtalálja Darth Vader útkereső eszközét (ez angolul Wayfinder Device, és mostantól így is fogom használni). A Wayfinder koordinátákat rejt az Ismeretlen Régiókba (Unknown Regions), és Kylo abban bízik, hogy segítségével megtalálja a Snoke-ot tápláló erő forrását. 

theoracle.png

Kylo lemészárolja az őslakosokat, és eljut az Orákulumhoz, aki odaadja neki a Wayfindert.

 

[Aszteroida Bázis]

Finn és Poe a Millenium Falconon vannak ismeretlen fajú karakterekkel, és egy jeges aszteroidabázisra utaznak hogy találkozzanak egy informátorral aki az Első Rendtől szivárogtat. Ez az informátor szintén egy idegen fajba tartozik, és ő áll direktben kapcsolatban a besúgóval az Első Rendtől.

asteroidbase.png

Mindeközben megérkezik az Első Rend és megtámadja a bázist. A hőseink azonban sikeresen elmenekülnek úgy, hogy különösebb tervezés és koordináták nélkül gyors egymásutánban többször is fénysebességen ugranak. Ezzel a veszélyes művelettel végül sikeresen lerázzák az Első Rendet, majd eljutnak az Ellenállás titkos dzsungelbázisára.

hopping.png

 

[The Unknown Regions - Exogol]

Miután Kylo megszerezte Vader Wayfinderjét, útra kél az ismeretlen régiókba, és megérkezik egy kihalt, lapos, fekete sziklabolygóra. Kylo egy hatalmas, föld fölött lebegő kockánál száll ki a hajójából, és besétál a lebegő kocka közepéig. Itt egy liftet talál, ami a bolygó belsejébe vezet.

kyloexogol.png

Miután kiszáll a liftből a bolygó mélyén, egy ágyban fekvő, haldokló öregembert talál, akit köpönyeges segédek ápolnak. Őket Sith Loyalist-oknak hívják. Az öreg felfedi, hogy ő Darth Sidious - de Kylo nem hisz neki, hiszen tudja hogy az Uralkodó 30 éve meghalt az Endor-on. Kylo meggyanusítja, hogy ő csak egy klón, de Sidious ezt kikéri magának, és azt állítja, hogy túlélte az esést.

Az uralkodó azt állítja, hogy miután a Birodalom elbukott az Endor-on, ő az Ismeretlen Régiókba utazott hogy újraépítse a birodalmát. Ugyan Kylo szkeptikusan fogadja a történetet, de Palpatine egyre inkább a fejébe férkőzik, ráadásul abba is beavatja, hogy létezik egy Force Dyad nevű jelenség. (Ezt meg sem kísérlem lefordítani, de a Dyad azt jelenti, hogy Pár).

A Force Dyad lényege, hogy az Erő létrehoz két elképesztően erős erőhasználót, és amikor ők egyesülnek akkor mindketten erősebbé válnak. Palpatine azt gondolja, hogy Kylo és Rey ez a két fele a Dyad-nak, és azt akarja, hogy ők egyesüljenek, és közösen uralkodjanak a Galaxison a halála után.

Palpatine megparancsolja Kylo-nak, hogy állítsa át Rey-t és hozza el hozzá - így a Dyad egyesülhet és egy hatalmas sötét erővé válhat. Palpatine azt is felfedi, hogy titokban egy Star Destroyer armadát építtetetett, melynek hajói Halálcsillag Technológiával™ vannak felszerelve, melynek hála bármelyik el tud pusztítani egy egész bolygót.

shipreveal.png

Hux és Pryde tábornokok azt a feladatot kapják, hogy gyűjtsenek be rengeteg gyereket, és kezdjék el őket kiképezni a Star Destroyer armada személyzetévé.

 

[Az Ellenállás Dzsungelbázisán]

leiatraining.png

Finn és Poe visszatérnek az Ellenállás bázisára, és elmondják Leiának amit megtudtak az Első Rend informátorától. Tudnak Kylo missziójáról az Ismeretlen Régiókba, de azt nem, hogy hogyan jussanak oda, így zsákutcában érzik magukat. Leia említi, hogy van egy kontaktja akinek réges régen már volt dolga az Ismeretlen Régiókban, és talán ő tud majd nekik segíteni. 

resistance.png

Leia elküldi Finnt, Poet, Reyt, Chewbaccát, BB-8-at és 3PO-t a Passana nevű bolygóra, hogy találkozzanak ezzel az ismerősével, és derítsék ki, hogy tud-e segíteni.

 

[Passana]

Amikor a hőseink megérkeznek a bolygóra, éppen egy hatalmas fesztivál zajlik, így ráébrednek, hogy a könnyűnek hitt feladatuk mégsem lesz olyan egyszerű. Megpróbálnak észrevétlenek maradni és beilleszkedni, de ez Chewbaccának nem megy olyan jól, tekintve hogy ő egy 3 méter magas Wookie.

festival.png

Rey találkozik egy idegennel a tömegben aki szimpatizál vele, és ad neki egy kézműves nyakláncot ajándékba. Megkérdezik a nevét, és azt mondja, hogy Rey-nek hívják. Amikor megkérdezik a családnevét, azt állítja, hogy nincsen neki.

Ekkor Kylo kapcsolatot létesít Rey-jel, és a beszélgetésük úgy végződik, hogy Kylo kitépi a nyakláncot Rey nyakából, melynek segítségével az Első Rend be tudja azonosítani hogy hol vannak. Miután a kapcsolat megszakad, Rey figyelmezteti a társait, hogy az Első Rend úton van értük, így sietniük kell, hogy megtalálják Leia kontaktját. Ekkor történik, hogy ez a kontakt felfedi magát miután meglátja Chewiet a tömegben. Ő Lando Carlissian.

oldlando.jpg

Miután mindenki bemutatkozik, Lando elmondja a csapatnak, hogy van egy tőr (Dagger), ami segíthet nekik megtalálni amit keresnek. Elmeséli, hogy évekkel korábban Luke-al közösen kutattak a tőr után, ami egy Ochie nevű Sith Loyalist tulajdonában volt. Ochie nyomát a Passanáig követték, de ott elakadtak és feladták a keresést. Amikor a csapat megkérdi tőle, hogy miért nem hagyta el a bolygót miután a kutatásuk kudarcba fulladt. Lando elárulja, hogy volt egy gyermeke abban az időben, akit az Első Rend elrabolt tőle.

Miután ez a sajnálatos eset lezajlott, szétváltak az útjai Luke-kal, és ő azóta a Passanán él. Ez a történet nagyon megérinti Finn-t, tekintve hogy őt is elcsaklizta a családjától az Első Rend. Lando elárulja a csapatnak Ochie hajójának utolsó ismert koordinátáit, és sok sikert kíván nekik a felkutatásához. Lando nem csatlakozik a csapathoz.

lilrey.png

A hőseink követik Lando útmutatását, és idővel rátalálnak Ochie hajójára. Amikor Rey meglátja a hajót, beugranak az emlékei gyermekkorából. Ez ugyan az a hajó, ami otthagyta őt a Jakkun, ismét látjuk az emlékeit a Force Awakensből. Éppen hogy csak végetér Rey látomása, amikor a föld szétnyílik alattuk, és beszippantja őket a homok.

reyship.png

Hirtelen egy földalatti katakomba rendszerben találják magukat, ahol idővel megtalálják Ochie maradványait és a tőrt ami után Luke és Lando kutatott. Rey erős kötődést érez a fegyver iránt, de nem tudja megfelelően szavakba foglalni ezt az érzést. A Tőrön olyan nyelvű szöveg van, amit senki nem tud értelmezni, egészen addig amíg oda nem adják 3PO-nak, aki felismeri a Sith nyelvet.

3PO nem tudja értelmezni a szöveget, mert a programozása meggátolja benne, ezért a csapat azt tervezi, hogy meghekkelik. Poe megemlíti, hogy van egy régi kontaktja aki talán tud nekik segíteni. Chewbacca elteszi a fegyvert, a csapat pedig megpróbál kijutni a barlangrendszerből. Miközben a kiutat keresik egy hatalmas, agresszív Homokféregbe botlanak (Sandworm), ami idővel sarokba szorítja őket.

Amikor hőseink vesztésre állnak és a szörnyeteg sarokba szorítja őket, Rey észreveszi hogy a szörnyeteg megsérült. Itt egy olyan új erőt mutat Rey amit korábban még nem láttunk, kiderül ugyanis, hogy képes begyógyítani a sebesülést, mellyel megnyugtatja a Sandwormot, így a csapat el tud menekülni.

danger.png

Miután a csapat a felszínre ér a balrangrendszerből meglátják az égen az Első Rend Star Destroyerét, így egyből tudják hogy Kylo Ren rájuk lelt. Arra a következtetésre jutnak, hogy biztosan a Falcon-t is megtalálták már, így nem tudnak majd azzal elmenekülni. A Falcon-t az Első Rend valóban megtalálja és felviszi a Star Destroyerre. Jobb híján nem marad a hőseinknek más választása, minthogy megpróbáljanak Ochie hajójával elmenekülni.

reyvskylo.png

Amikor felszállnak a hajóra, raátalálnak egy D-O nevű droidra. Rey érzi hogy Kylo érte jön, ezért elválik a csapattól hogy egyedül szálljon szembe vele, illetve időt nyerjen amíg a barátjai el tudnak menekülni. Rey és Kylo összecsapnak, ezalatt a Knights of Ren és az Első Rend az Ochie hajója felé igyekszik ahol a csapat többi része van.

kyloreyfight.png

Chewbacca elszakad a csapattól, hogy feltartóztassa a Ren Lovagokat, de foglyul ejtik, és a tőrt is elveszik tőle, majd felteszik egy börtön transzportra. Rey és Kylo is észreveszi hogy Chewbaccát elfogták és elszállítják. Rey a figyelmét a felszálló börtönhajóra fókuszálja, és az Erő segítségével megpróbálja visszarántani őket a földre. Kylo szembeszáll vele, és ő az Erő segítségével megpróbálja felfele taszítani a hajót. Rey és Kylo így egymással szembe dolgozik.

Kylo elkezd nyerésre állni, ami feldühíti Rey-t. Idegességében villámok törnek ki Rey kezéből, melyek elpusztítják a felszálló hajót és a teljes legénységét. Rey-t összetöri hogy mit tett, és összeesik. Mindeközben Poe, Finn, 3PO és BB8 sikeresen felszáll Ochie hajójával, éppen időben ahhoz hogy összeszedjék a zavarodott állapotban lévő Rey-t.

fleeing.png

A hőseink elhagyják a sivatagos bolygót, Lando, a Falcon, a Dagger és Chewbacca nélkül.

 

[Kijimi]

Az Ellenállás hősei eljutnak a hófödte Kijimi nevű bolygóra, hogy felfedezzék milyen titkokat rejtett a Dagger, ami ugyan már nincsen náluk, de 3PO megjegyezte a szöveget ami rajta volt, így van még remény. Poe felkeresi egy régi ismerősét, Zorri Bliss-t, aki elviszi őket egy apró lényhez, Babbu Frik-hez, aki képes lehet meghekkelni 3PO-t.

3pogoodbye.png

Frik figyelmezteti a csapatot, hogy ahhoz hogy 3PO-t meghekkelje, törölni kell a memóriáját. Tekintettel arra, hogy a hőseink még Chewbacca elvesztésének hatása alatt állnak, elkezdenek arról vitatkozni, hogy más módot kell keresniük. Ekkor 3PO közbelép és közli hogy feláldozza magát annak tudatában is, hogy ez lényegében a halálát jelenti. Ekkor a film egyik legérzelmesebb jelenetéhez érkezünk.

3pohack.png

Frik meghekkeli 3PO-t, aki így képes lesz lefordítani a Sith szöveget. (3PO ekkor válik vörös szeművé). A szöveg felfedi hogy hol van az Uralkodó saját Wayfinder-je. 3PO memóriája teljesen törlődik, majd rebootol minden fajta emlék nélkül.

3pored.png

Kylo ismét kapcsolatba lép Rey-jel az Erőn keresztül, hogy megpróbálja újból felfedni a hollétét. Kylo ismét fájdalmat akar okozni Rey-nek. A szüleiről beszél és a Dagger valódi eredetéről. Azt állítja, hogy a tőrrel ölték meg Rey szüleit. Azt állítja, hogy sok évvel ezelőtt Ochie feladata volt hogy meggyilkolja Rey szüleit, aki akkor sikerrel is járt, de Rey-t nem találta, így nélküle hagyta el a Jakku-t. Ez az a jelenet amit Rey korábbi gyermekkori emlékeiben már láttunk.

Rey ekkor rátámad a fénykardjával Kylo-ra, és összecsapnak. Kylo megszakítja a kapcsolatot, a Star Destroyerek pedig megérkeznek a Kimijire. Miközben Kylo leszáll a bolygóra, Zorri Bliss (Poe régi ismerőse) segít megszökni nekik egy  “First Order passage device” segítségével, aminek a lényege hogy egy megtévesztő jelet bocsát ki, melynek segítségével az Első Rend barátságos hajónak ítéli meg őket.

Miközben a hőseink megszöknek, látjuk ahogy Hux-nak és Pryde végrehajtja Palpatine korábbi parancsát: az Első Rend rengeteg gyermeket összegyűjtött.

 

[First Order Star Destroyer a Kijimi felett]

A hőseink ugyan elmenekültek a Passage Device segítségével, de úgy döntenek, hogy ismét igénybe veszik az eszközt, és visszaszerzik a Falcon-t a Star Destroyerről. Sikerrel landolnak a hajón, ahol a droidok csatlakoznak a hálózathoz hogy megtalálják a Falcon-t, de időközben információkat találnak arról, hogy Chewbacca életben van. Kiderül, hogy egy másik transzport hajón volt végig.

A csapat kiagyalja, hogy hogyan tudnák megmenteni Chewiet, Rey pedig elszakad tőlük. Úgy érzi, hogy valami őt hívja, odavonzza. Mindeközben a csapat másik része megtalálja Chewbaccát, de nem sikerül kimenteniük, és mindannyian fogságba kerülnek. A vonzás amit Rey érez a Tőr-ből fakad, ami odavonzza Kylo Ren szobájába.

 

[Kijimi]

Mindeközben a Kijimi felszínén Kylo sikertelenül kutat Rey után, ezért újabb kapcsolatot létesít vele. Hamar rájön, hogy Rey a Star Destroyeren van, majd ismét lézerkardoznak egyet - mindeközben Rey a hajón van, Kylo pedig a bolygó felszínén.

raywithdagger.png

Mialatt harcolnak, Kylo elárulja, hogy még több rejlik Rey szüleinek története mögött. Rey Palpatine unokája. Kylo azt is elmondja Rey-nek, hogy össze kéne állniuk az Erő sötét oldalán Palpatine terve szerint. Kylo elszánt a terv végrehajtását illetően.

Miután véget ér ez a kardpárbaj, Kylo elindul vissza a Star Destroyerrel. Rey eközben megragadja a Tőrt és eliszkol. Miközben menekül összefut a frissen törölt 3PO-val, odaadja neki Chewbacca felszerelését és a Tőrt, majd megkéri hogy meneküljenek, miközben ő majd feltartja Kylo-t.

Az ezalatt fogságban lévő csapat azt gondolja, hogy minden odaveszett, de Hux tábornok megérkezik, és mindenki meglepetésére nemhogy elengedi őket, de még azt is elárulja nekik, hogy merre találják a Falcon-t. Ekkor kiderül hogy Hux volt a szivárogtató az Első Rendből, tőle indultak az információk amiket Finn és Poe megkapott korábban.

kijimi.png

Rey és a csapat megtalálja a Falcon-t, és megszöknek. Ezt követően Kylo megöli Hux-ot az árulásáért. Ekkor Pryde válik az Első Rend vezetőjévé. Az uralkodó kapcsolatba lép Pryde-dal, és utasítja, hogy az egyik Star Destroyer pusztíccsa el a Kijimit. Pryde végrehajtja a parancsot.

 

[Endor]

endor.png

A 3PO által lefordított szöveg információt tartalmaz egy második Wayfinder Device helyzetéről, amiről kiderül, hogy az Endor-on landolt Halálcsillag romjai között van. Miközben a csapatunk ide tart, kapcsolatba lépnek egy Jannah nevű karakterrel. Róla megtudjuk, hogy gyermekként rabolta el az Első Rend, de ő megszökött és az Endoron talált magának menedéket. Ekkor az is kiderül, hogy ő Lando elrabolt gyereke. Jannah segít Rey-nek eljutni a Halálcsillag romjaihoz.

jannah.png

Rey elkezd felmászni a romokra, hasonló módon mint ahogy a Force Awakensben a Csillagromboló romjain közlekedett. Idővel eljut az Uralkodó tróntermébe, és felfedez ott egy titkos kamrát ahol megtalálja a másik Wayfindert. Amikor Rey megérinti az eszközt, akkor víziókat kezd el látni a lehetséges jövőbeli énjeiről. Az egyik ilyen jelenetben látjuk a sötét erő által megszállt Rey-t is. A látomás alatt Palpatine hangját is halljuk.

darthrey.png

A látomás megrémiszti Rey-t, aki vissza botorkál a trónterembe, ahol már vár rá Kylo Ren. Kylo megszerzi a Wayfindert, elpusztítja, és közli Rey-jel, hogy ő az ő tulajdonában levő Vader Wayfinder az egyetlen eszköz ami megmaradt. Lézerkard párbajba kezdenek ismét, ami a trónteremben indul, és a hullámokban heverő romokon folytatódik.

throneroom.png

 

[Az Ellenállás Dzsungelbázisán]

Miközben Rey és Kylo harcban állnak, Leia haldoklik. Mielőtt elmegy, egy régi hős hangját halljuk, aki elbúcsúzik tőle és megoszt vele egy utolsó bölcsességet...

 

[Endor]

fight.png

Miközben harcolnak, Kylo és Rey is megérzik Leia halálát. Mindkettőjüket megérinti az érzés, de Rey hamarabb visszatér a sokkos állapotból, és megszerzi Kylo fegyverét, majd mellkason szúrja a fénykarddal. Rey közli a haldokló Kylo-val, hogy soha nem lesz olyan mint ő, nem fog csatlakozni a sötét oldalhoz. Ezt követően Rey használja az újdonsült gyógyító képességét, és megmenti Kylo-t a biztos haláltól. Rey ellopja Kylo hajóját, rajta a Wayfinderrel, és felszáll.

jannahfinn.png

Miközben Rey elhagyja a bolygót, az Ellenállás maradék csapata felszáll a Falcon-ra Jannah-val együtt, aki segít nekik megjavítani a hajót, és visszatérnek a titkos dzsungebázisra.

hansolo.png

Az összetört, legyőzött Kylo Ren ott marad a Halálcsillag romjain, amikor egy látomás formájában meglátogatja az apja. Han azt mondja a fiának, hogy soha nem késő visszatérni az Erő világos oldalára, és nem késő jó döntéseket hozni. Ez a beszélgetés nagy hatással van Kylo-ra, aki szimboliks gesztusként elhajítja a fénykardját, és elsétál a sötétségből, ezzel hátrahagyva a Kylo Ren identitást.

 

-

Disclaimer: Tekintettel arra, hogy a film még mindig vágás alatt áll, illetve közönségtesztelik, néhány dolog változhat a következő, végjátékot részletező részen. Ezt a részt a jövőben updatelni fogom ha valami újdonság kiderül.

-

 

[Ahch-To]

Rey visszetér az Achto-ra, ahol korábban Luke élt. Rey lényegében úgy döntött, hogy önkéntes száműzetésbe vonul, tekintettel arra hogy korábban majdnem megölte egy barátját (amikor a transzport hajót felrobbantotta), rájött hogy a Sith Nagyúr leszármazottja, látott magáról egy víziót amiben áttért a sötét oldalra, és mert mérgében Kylo-t mellkason szúrta és majdnem megölte.

achto.png

Rey meglékeli a hajót amivel megérkezett a szigetre, és Anakin lézerkardját is utánahajítja. Ekkor egy szellemkéz elkapja a fénykardot. Megjelenik Luke Skywalker és elbeszélget Rey-jel. Luke tudja, hogy milyen nehéz megmérközni Palpatinével, de bátorítja Rey-t, és megosztja vele, hogy Leia mekkora reményt fűzött hozzá. Leia látta Rey-ben a potenciált, és azt remélte, hogy ő lesz majd az, aki visszaállítja az Erő egyensúlyát, ahogy valaha Anakin is tette.

luke.png

Ezen a ponton Rey megkéri Luke-ot, hogy hadd beszéljen Leiával, de Luke azt mondja hogy Leia még nem teljesítette a tréningjét, így nem érzi a jelenlétét az Erőben. Mire a beszélgetésük végére érnek, Rey ismét kész szembeszállni az elképesztően nagy feladattal, és kész elhagyni a szigetet.

Mivel Rey elpusztította a saját hajóját, ezért Luke kiemeli az X-Wing-jét amivel anno a szigetre érkezett. Ezen felül Luke átadja Rey-nek Leia fénykardját is, ami akkor került hozzá amikor Leia abbahagyta a kiképzését. Rey ezt követően az X-winggel elhagyja a bolygót, és a Wayfinderből kinyert koordináták segítségével Palpatine bolygójára indul.

 

[Az Ellenállás Dzsungelbázisán]

R2 elárulja a csapatnak, hogy van egy backup-ja 3PO memóriájának egy korábbi állapotáról, és sikeresen vissza is állítja azt. Elméletileg ez a memória mentés valamikor a Force Awakens idején történt. Lando ismét feltűnik, meggondolta magát és inkább csatlakozik az ellenállók csapatához, hogy segítsen ahogy tud.

prepare.png

Rey továbbítja Palpatine bázisának koordinátáit az ellenállóknak. Az Ellenállás mobilizálja a maradék sereget és felkészül a végső összecsapásra.

 

[The Unknown Regions - Exogol]

Rey követi a Wayfinderben talált koordinátákat, és megtalálja ugyan azt a helyet amit Kylo a film elején. Rey megteszi azt az utat amit Kylo is megtett a bolygó mélyébe. Rey az útja során hatalmas Sith szobrokat lát, és már egy egészen más állapotban lévő Palpatinére talál rá, mint Kylo.

Ez a Palpatine nem egy lakrészben haldoklik, hanem egy hatalmas, aréna szerű helyen, ahol Sith Loyalistokkal van körbevéve. Palpatinét valamiféle mechanikus kéz támogatja, valamilyen gépezet tartja életben.

emperor.png

Rey vitába száll Palpatinével. Palpatine megerősíti, hogy Rey valóban az ő leszármazottja, és arra ösztökéli, hogy csapjon le rá a fénykardjával (ahogy ezt Luke-kal is tette 30 évvel ezelőtt). Palpatine azt mondja Reynek, hogyha megöli őt, akkor olyan erőre tesz szert amivel megmentheti a barátait.

sitharmada.png

Palpatine arról is beszél, hogy Vader a vérrokonsága miatt nem tudta végül elárulni Luke-ot, és a vérrokonság miatt fog Rey is az ő akaratának megfelelően cselekedni. Mindeközben Palpatine megnyitja az aréna tetejét, amikor meglátjuk, hogy az ég tele van Sith Destroyerekkel, melyek hamarosan szembeszállnak az Ellenállással. Amikor megkezdődik a csata, Rey enged az Uralkodó akaratának és lecsap ra.

rey.png

Ekkor megjelenik Ben Solo, bármiféle fegyver nélkül, hogy segítse Rey-t Palpatinével szemben.

Amikor a bolygóra érkezik, szembe kell szállnia a Knights of Ren-nel, akik Palpatine arénájának bejáratát őrzik. Ben az Erő használatával legyőzi őket. Amikor Rey éppen lecsapna, Ben belép az arénába, megragadja Anakin fénykardját, és figyelmezteti Rey-t, hogy gondolja meg mit tesz, illetve ne ölje meg mérgében az Uralkodót.

kyloend.png

Palpatinet örömmel tölti el Ben megérkezése. Ekkor arra használha az erejét hogy összekapcsolja Rey-t és Ben-t, és elkezdje elszívni az erejüket. Ahogy az elszívott Erő Palpatinébe kerül, felegyenesedik és újra magas, erős, egészséeges és fiatalabb lesz.

 

[Az Exogol egén]

Mialatt Rey és Ben Palpatinével szállt szembe, az Exogol egén kitör a csata az Ellenállók és az Első Rend között. Az Ellenállók célja, hogy Pryde Tábornok hajóját iktassák ki, mert akkor majd megszakad a kommunikáció a többi hajóval is, aminek köszönhetően nem tudnak majd navigálni az Ismeretlen Régióban.

battle.png

Egy ponton Finn és Jannah úgy dönt hogy landolnak Pryde hajóján, egy már már öngyilkos akciónak tűnő művelet során.

landing.jpg

 

[Exogol]

Az újdonsült erőre kapott Palpatine villámokat szór Ben-re, aki így beleesik egy feneketlen mélységbe, őt soha többet nem látjuk újra. Ezt követően Palpatine villámokat szór az égbe is az Ellenállás hajóira.

Rey megragadja Leia és Anakin kardjait is, amikor Palpatine rá is villámokat kezd szórni. Már már úgy tűnik, hogy minden elveszett,  amikor megjelenik Luke és Leia hogy a segítségére siessenek. Végül közösen visszaverik a villámokat Palpatinére, ami egy olyan robbanást okoz ami megöli őt, és az arénát is elkezdi beomlasztani.

Mindezalatt Finn és Jannah sikeresen elpusztítja Pryde hajóját, és az utolsó pillanatban megmenti őket a Falcon. Rey elmenekül az összeomló arénából.

 

[Az Ellenállás Dzsungelbázisán]

A győztes csapat összegyűlik a dzsungelbázison és ünnepelnek. Szintén ünnepélyek törnek ki az egész Galaxisban.

 

[Tatooine]

A film végén a hőseink elutaznak a Tatooine-ra, ahol minden elkezdőtött. Rey szétszerelte Anakin és Leia fénykardjait, hogy egy új, sárga pengéjű kardot alkosson. Rey eltemeti a kardok maradékait a Lars farm romjainál.

Ekkor Rey csatlakozik Finnhez, Poehoz, Jannah-hoz, Chewie-hoz, 3PO-hoz, R2-hoz, BB8-hoz és D0-hoz, majd megszólítja egy idegen. Az idegen elmeséli hogy nagyon rég óta nem láttak már errefelé senkit, és megkérdezi Rey nevét.

Ekkor Rey azt mondja, hogy ő Rey Skywalker, majd csatlakozik a barátaihoz, és egy pillantást vet néhány fénylő figurára akik a háttérből figyelik őket.

sunset.jpg

A hős csapat végignézi az iker naplementét, és reménnyel teli tekint a jövőbe.

 

The End.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediashock.blog.hu/api/trackback/id/tr8915250750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Psyman 2019.10.24. 19:47:14

Ez egy Star Wars-szal mélyrehatóan foglalkozó oldal.
Ehhez képest képes leírni, hogy "lézerkard" (fénykard az ég szerelmére!) meg "Plapatinét" (Palpatine-t könyörgöm!).

efi 2019.10.24. 21:41:47

3PO-t vajh miért nem backup-polták a hekkelés előtt?

GABOR2 2019.10.24. 22:20:43

Ennél sokkal rosszabb stroyra számítottam. Persze majd még meglátjuk. Snoke továbbra is rejtély ezek szerint.

Linusblabla 2019.10.25. 21:55:53

Ezt is leírja vagy négyszer: "Palpatinével".
De a csúcs mindenképp ez: "pusztíccsa".
Nem is szabadna billentyűzet közelébe engedni ezt az embert.
A sztori pedig egy nagy baromság. Gondolj bele: ezt egy átlag amerikai hogy értené meg?
Ja, és aki az eddigi 8 részben meghalt, az meg majd mind visszajön. Pffff, agyament!

GABOR2 2019.10.26. 01:19:41

Már mondták Youtuberek, hogy mégse teljesen így lesz a legújabb verzió szerint, de több mindent viszont megerőísítettek.

TippMikszáth Kálmán 2019.10.28. 12:34:48

Azóta már több jelenetet megváltoztattak, újraforgattak, egy francia oldalon talált szöveg lefordításával leírom, mik ezek:

Az elején a visszaemlékezés-jelenetet a fiatal Luke és Leia kiképzéséről törölték.
Helyette egy irányítótorony emelkedik ki az Exogol bolygón és kibocsát egy jelet. A jel hatására a Sith flotta csillagrombolói törnek elő a felszín alól és emelkednek a levegőbe.

Az Orákulum jelenetét kivágták, helyette Kylo egy ládában találja meg a wayfindert egy Vader R1-beli kastélyához hasonlító épületben. Rövid látomása támad Luke-ról és Hanról, valamint Palpatine hangját hallja, aki szólítja őt.

Rey kiképzés jelenetét kibővítették: a mentális tréningben a halott jedikkel tanul kommunikálni. A fizikai tréningben szétvág egy fát, ami ráesik BB-8-re és megrongálja. Próbál kapcsolatot létesíteni Luke-kal, de nem sikerül. Méltatlannak érzi magát és visszaadja a kardját Leiának.

Palpatine nem mondja ki nyíltan, hogy túlélte a 2. Halálcsillagot, amikor Kylo felhozza a témát olyasmit válaszol, hogy "És lám, mégis itt vagyok". Force Dyad koncepció törölve, helyette Palpi elmondja, hogy Rey az ő unokája.

Az ellenállás bázisán Rey üvöltözik Poe-val, mert megrongálta a Falcont, de Poe is visszapofázik neki, mert megrongálta BB-8-t.
Amikor elemzik az információkat, kiderül hogy tudnak a sith flottáról és Palpatine visszatéréséről. Felmerül, hogy Palpatine esetleg egy klón, de ezt nem erősítik meg és nem is cáfolják. Snoke csak egy bábu volt Palpatine kezében, amíg a visszatérését készítette elő az Ismeretlen Régiókban.

Változás, hogy a Pasaana-ra nem Leia kontaktját mennek megkeresni, hanem Rey a Luke-tól elcsórt jedi-tekercsekben talált egy utalást egy sith-relikviára, ami ott található.

Az áruló Huxot nem Kylo, hanem Pryde öli meg.

Finn és Jannah elkísérik Reyt a Halálcsillag roncsához.

Leia haldoklási jelenetében nem jelenik meg Luke szelleme.

Luke és Rey Ach-Tó-i beszélgetéséhez is forgattak új részeket. Luke és Leia tudták, hogy Rey Palpatine leszármazottja. Ezért is vonakodott kiképezni, de aztán beleegyezett, mert bízott benne, hogy Rey szíve felülkerekedik a génjein. Luke beszél Leia jedi-képzéséről, hogy azért hagyta abba, mert látomása volt a fia haláláról, amit el akart kerülni. De Rey színrelépése ismét kedvet csinált Leiának a jediséghez. Ekkor mondja a teaserben hallható szöveget: "Ezernyi generáció él benned".

Nem Rey adja át az ellenállóknak Palpatine bázisának a koordinátáit, hanem a D-O robot, mert a korábbi gazdája, Ochie járt Palpinál, amikor azt a megbízatást kapta, hogy fogja el Reyt.

Az új verzióban a fegyvertelen Kylo nem bír a Ren lovagokkal, de Rey a segítségére siet. Rey Palpatine testőreit aprítja Leia fénykardjával, Kylo a Ren-lovagokat Anakinéval.

Rey a földön fekszik az arénában és koncentrál. segítséget kér az Erőben és kapcsolatot létesít a korábbi jedikkel. Több hang is hallatszik, Obi-vané, Ahsoka Tanoé és végül Leiáé. Rey megragadja Anakin és Leia kardjait, Palpatine villámokat szór rá, Rey visszaveri. Luke és Leia szellemének beavatkozását elvetették, Reyt csak spirituálisan támogatták az előző jedi-generációk.

Palpatine halálát követően a lázadó flotta újra működőképes és felveszik a harcot. Lando megérkezik a Falconnal, felmentő sereget hozva az egész galaxisból. Leia segítségkérését az Utolsó jedikben hallották a szövetségesek, de nem tudtak rá válaszolni az Első Rend zavarása miatt. Finn szétlövi Pryde csillagrombolóját a hajó saját ágyúival, a csillagrombóló flotta navigáció híján így egymásnak ütközik.

coldface 2019.10.28. 12:44:40

@TippMikszáth Kálmán: Csao!

Igen tudom hogy vannak ujabbak is azota, az volt a terv hogy beleteszem a hetvegen de sajnos nem volt ra ido. De a heten mindenkeppen megkapja az updatet. Koszi a forditasokat.

egyebkent itt van angolul is:
drive.google.com/file/d/1gGjmRF0glCopCotQY807SzdssdF_B7OA/view