10 dolog, amit nem tudtál a God of War III-ról

2018. március 28. - Dudu01

god-of-war-3-wallpaper.jpg

Végre-valahára sikerült felhoznom magam God of War-ügyileg: kijátszottam a God of War III Remastered változatát, utánaolvastam a témának, és jó pár videót is megnéztem.
Be kell vallanom, elsőre azt hittem, hogy "csak" egy hentelős görögistenes dologról van szó, de rendkívül kellemes csalódás ért, sőt. Ilyen átgondolt és kidolgozott pályadesign-t rég láttam játékban, a harcok minőségéről és menőségéről nem is beszélve!
Ennek örömére összeszedtem tíz érdekességet a 3. részről, amit valószínűleg már minden rajongó ismer, az újak - ahogy én is - viszont nem feltétlenül.

1. Kratos a kék
Az egyik korai tervezet szerint a főhős ikonikus megjelenéséért is felelős piros minták eredetileg kékek lettek volna. Hogy végül miért döntöttek a piros mellett, arról megoszlanak a vélemények, egyesek egészen odáig merészkednek, hogy a fejlesztők nem akartak jogi problémákba bonyolódni a Blizzarddal - a kék Kratos feltűnően hasonlít a Diablo II barbárjára...

dise_o_original_de_kratos_con_el_tatuaje_azul.jpg

2. Kratos a hang
Kratos-nak nem csak a megjelenése, a hangja is emlékezetes: utóbbit Terrence C. Carson-nak köszönhetjük, aki nem csak a God of Warban szinkronizált már, hanem több Star Wars játékban (és A klónok háborúja animációs sorozatban) is Mace Windu állandó hangja; illetve szerepelt már a Saints Row-ban, az Unreal Tournament III-ban, de még a  Far Cry Primal-ben is!

3. Ka-me-ha-me-helios!
Héliosz levágott fejével van egy trükk, amit "solar flare"-nek neveztek el, és elvakíthatjuk vele ellenfeleinket. Ugyanígy hívják, és ugyanez a hatása egy támadásnak a Dragon Ball világában is (taiyoken)!

4.  Régi ismerős
Nem találjátok ki, ki szinkronizálta a játékban Herkulest: nem más, mint az a Kevin Sorbo, aki '95 és '99 között alakította a karaktert saját TV sorozatában, illetve egy-két crossoverben a Xénával! Régi szép idők...

5. Így készült
A játékokban feloldható egy-egy "Így készült" videó - íme a harmadik részé!

6. God of Movie?!
Bizony, Hollywood régóta (2005) filmet akar forgatni Kratos-ról, de egyelőre sehogy sem jön össze a dolog. Személy szerint ennek örülök, a forgatókönyvön állítólag a Fűrész IV és a Piranha 3DD írói dolgoznak... Tavaly egyébként Jason Momoa, alias Aquaman azt nyilatkozta, hogy szívesen eljátszaná Kratos-t. Belegondolva nem is lenne olyan rossz választás, igaz?

7. Kratos-ok
Kratos több más játékban is feltűnt már, ezek a teljesség igénye nélkül az alábbiak: Everybody's Golf 5, LittleBigPlanet, LittleBigPlanet 3, Soulcalibur: Broken Destiny, ModNation Racers, Mortal Kombat (2011), PlayStation All-Stars Battle Royale, Shovel Knight. Ezeken kívül A Simpson család és a Robot Chicken is parodizálta már!

hot-shots-golf-out-of-bounds-20080820030842946.jpg

8. Kratos b*meg!
Mindegyik God of War 18+os, de káromkodás egyikben sem hangzik el. A játékokban legalábbis nem, de a feloldható "Így készült" anyagokban már annál inkább!

9. Vér és metál
2010-ben megjelent egy God of War: Blood & Metal című lemez, melyen különböző együttesek (Killswitch Engage, Trivium, Dream Theater, Taking Dawn, Opeth, Mutiny Within) dalai hallhatók, amiket a játékok inspiráltak. Vigyázat, heavy metal következik!

10. Vikingek, istenek, harcok
A God of War legújabb része április 20-án érkezik, ám szakít az eddigi hagyományokkal, és elhagyja a görög istenek világát, helyette a skandináv mitológiával foglalkozik majd. Sok rajongó nem érti, miért pont ide kellett áthelyezni az események helyszínét - ez viszont már a harmadik rész előtt is felmerült! Eredetileg a játék elején legyőztük volna Zeuszt, hogy aztán Kratos északon, vagy Egyiptomban tegyen rendet... 

Ti mennyit ismertetek a 10-ből?

A bejegyzés trackback címe:

https://mediashock.blog.hu/api/trackback/id/tr7213786240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.