Nem akarok több Star Wars-t látni

2015. november 23. - Dudu01

kep.jpg

Betelt a pohár. Attól, hogy Star Wars rajongó vagyok, még nem kajálok be bármit, amit Star Wars címkével látnak el. Attól függetlenül, hogy van „kézműves” rohamosztagos sisakom és fénykardmarkolatom is, sosem fogok kiadni pl. 50 ezer Ft-ot egy kis prüttyögő labda-droidra, amit iPhone-nal lehet irányítani. És sosem fog tetszeni az előzménytrilógia csak azért, mert Star Wars - bár igaz ami igaz, a gonosz Jar Jaros konteó szimpatikus. Az viszont nem szimpatikus, ami Az ébredő spoilErővel történik.

falcon.jpg

Tavaly októberben, amikor először hallottunk róla, hogy a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, nem volt maradéktalanul őszinte a mosolyom, de EndreMan rávezetett, hogy ebből még valami jó is kisülhet: több film, játék, könyv, akármi jelenhet meg a tulajdonosváltásnak köszönhetően. És láss csodát, így is lett: érkezik a VII. és VIII. rész, a különálló Rogue One film, számtalan új képregény és regény debütált, a boltokat pedig ellepték a régi és új Star Wars figurák. No meg itt a Battlefront is, de erről majd máskor.

x.jpg

A lényeg, hogy manapság a mezei SW rajongó örülhet mint Salacious B. Crumb Jabba farkának, pláne így, hogy kevesebb, mint egy hónap választ el Az ébredő Erő premierjétől. Az előzménytrilógia után igazán megérdemelnénk egy, a régi részekhez méltó alkotást, és egyelőre úgy tűnik, meg is kapjuk: rengeteg felépített díszlet, a régi színészek és űrhajók visszatérése, és a nagybetűs HANGULAT vár minket. Egy ponton viszont elvetette a sulykot Abrams és/vagy a Disney, ez pedig nem más, mint a trailerek mennyisége.

kylo.jpg

Azzal még nem lenne gond, hogy kijött összesen három nagy trailer, ez megszokott dolog majdnem minden filmnél, pláne egy ilyen volumenűnél. Az viszont már nagy baj, hogy kis túlzással naponta (!) jelenik meg új TV spot új jelenetekkel, új forgatási képeket láthatunk, vagy valamelyik szereplő kottyint el új infókat a filmről. Ilyet egyszerűen nem szabad csinálni, ha ki volt jelentve, hogy a premierig nem érkezik több trailer, akkor ez legyen igaz a TV reklámokra is, és minden más infóforrásra is. Hírzárlatot követelek!

stormy.jpg

„Minek kattintasz rá, ha nem akarod látni, te bantha poodoo?” - kérdezhetitek, de nem ez a helyzet. Legszívesebben persze kivonulnék az internetből dec. 18-ig, vagy karbonitba fagyasztanám magam, de bloggerként és online területen dolgozó jómunkásemberként erre nincs lehetőségem. Ami pedig a kattintást illeti: nem kattintok én, de amikor reggel felkelek, és végigpörgetem a FB-hírfolyamot, hogy mi történt a nagyvilágban, nem egy olyan bejegyzést látok meg, amiben új infókról van szó. És persze, hogy nem kattintok, de sokszor egy kép, vagy egy cím is spoileres lehet, amit önhibámon kívül meglátok.

mindenki.jpg

Szóval mindössze egy dolgot szeretnék, ami persze elkerülhetetlen: kevesebb trailert, TV spotot, és infót egy olyan filmről, amit hihetetlenül várok, és az éjféli premierjén fogok megnézni. Legalább addig ne tudjam meg, ki a főgonosz, miért nincs Luke a plakáton, és mi az a Halálcsillag-szerű bolygóvalami a poszteren. Olyan kérdések ezek, amiket a filmnek kell megválaszolnia, nem pedig a kedvcsinálóknak. Éppen emiatt vagyok úgy vele, hogy nem akarok több Star Wars-t látni - egészen a premierig. Köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediashock.blog.hu/api/trackback/id/tr708101668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéLóg 2015.11.24. 01:03:53

Hát, a spoiler már csak ilyen!
Azt tudtad hogy a végén meghal a ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá....

zsírvezér 2015.11.27. 22:27:48

Irigylem a problémàidat.