FilmÜnnep gálavacsorán jártunk, felnyársalt minionokat láttunk

2015. október 13. - Dudu01

nevtelen.jpg

A Cinema City most hétfőn jelentette be a sajtó munkatársainak FilmÜnnep nevű eseménysorozatát, méghozzá nem is akárhogyan: egy gálavacsora keretein belül. Miss Bridzsivel kapva kaptunk az alkalmon, ünneplőbe vágtuk magunkat, és elindultunk a messzi-messzi Arénába, hogy mi is beszivárogjunk a jeles eseményre. Vigyázat, a tovább mögött felnyársalt minionok, alkoholos italok és szubjektív, egyesek szerint „modoros” beszámoló található!

minyonok.jpg

Tudom, tudom, ez a felnyársalt minionos dolog elég gyengére sikerült, de… igazából nincs is de, azt viszont megsúgom, hogy nagyon finomak voltak a kis sárga lények, mintha marcipánba burkolt brownie-t ettünk volna – és így jobban belegondolva valószínűleg azok is voltak. Szóval miután bemelegítésképp leküldtünk belőlük egyet-egyet, és hallgattuk a remek jazzes élőzenét, őket:

zeneszek.jpg

megkóstoltuk a kis „szendvicseket” is - ezen a képen pl. balról a második sorban lévőket úgy neveztem el, hogy „sós palacsintatésztába tekert lábszag”-, szigorúan az ízük alapján. A többi minihami viszont finom volt, ahogy a koktélok is, lecsúszási sorrendben: Pina Colada, Mojito, és Tequila Sunrise. Miután jól kiettük és ittuk magunkat, Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketing igazgatója megsúgta az összegyűlt népnek, hogy pontosan miről is szól ez a FilmÜnnep, amit a Szerencsejáték Zrt.-vel közösen sikerült lebizniszelnie a mozihálózatnak. Íme a lényeg:

  • MIKOR? Október 15-18.

  • HOL? Országszerte a Cinema City mozikban

  • MENNYIÉRT? 2D: 730Ft, 3D: 930Ft+szemüveg

  • MIT? Premier előtti és premierfilmeket

  • ÉS MÉG? Közönségtalálkozók, sztárok, tematikus filmklubok, öröm bódottá

  • MEGLEPETÉS? Idén először neten is követhetjük az eseményeket!

Miután magunkévá tettük a tudást, és érdekes-humoros közvélemény-kutatási eredményeket hallottunk a mozizási szokásokról (az megvan, hogy a nőknél nem a filmkínálat, vagy a mozi technikai felszereltsége dönt abban, hogy hová menjenek, hanem az, hogy a célobjektum minél közelebb legyen a lakásukhoz?), érkeztek a Grund színház tagjai, hogy „vicces improvizációs jeleneteket adjanak elő filmekről”. Ugyebár a vicces improvizáció kétélű dolog, vagy nagyon jól megy, vagy nagyon rosszul (tapasztalatból mondom), ezért egy kicsit félve tekintettünk az elkövetkezendő percek elé, de kellemesen csalódtunk: a Grund színház négyesének többször is sikerült megnevettetnie a kritikus közönséget - merthogy kritikusok, értitek. Egyébként ezeket a filmeket játszották el vicces formában:

Minyonok - Vissza a jövőbe - Star Wars - Terminátor - Mission Impossible - Avatar - James Bond - Jurassic World


Az előadás után pedig kikértük a kikérnivalót, ugyanis következett az est fénypontja: a UIP-Duna Film jóvoltából premier előtt megtekinthettük a Bíborhegy című Guillermo Del Toro-féle szellemes sztorit Jessica Chastain és Tom Hiddleston főszereplésével, de erről részletesebben majd csütörtökön értekezik Miss Bridzsi. Addig is a menünk:

img_8469.JPG

Aminek külön örültünk, hogy életünkben először kipróbálhattuk a Cinema City Aréna egyik VIP termét – a nép egyszerű gyermekei vagyunk – ahol korlátozott létszámban nézhetők meg a filmek, nagy és kényelmes bőrfotelekben, amiknek ráadásul mi állíthatjuk be tetszőleges dőlésszögűre a lábtartó részét (!) és háttámláját is! Személy szerint úgy éreztem magam, mint egy jóllakott óvodás a Disney Parkban (nem tudom pontosan, ők hogyan érzik magukat, de ehhez lehet hasonló). Ezen felbuzdulva utána is néztem a kondícióknak, a lényeg, hogy egy átlagos jegy árának duplájáért kb. korlátlan étel- és italfogyasztással ülhetünk be a filmekre, 40-50 fős termekben. Nekem bejött ez az élmény, ennyit simán megér, hogy Vasgyúró Jonatán, pardon, Dzsoneten nem rugdossa a székemet hátulról, és röhög fel a haverjaival a film legdrámaibb pillanatában. (Persze ez a VIPség is kétélű, egy durva szenvedéstörténetet például a Tékozló Homáron találtam, szóval erről majd bővebben akkor, ha élesben is teszteltük.)

Így telt tehát a FilmÜnnep gálavacsora, amire ezúton is köszönjük a meghívást a Cinema City-nek, valamint Andreának és Ádámnak. Október 15-től pedig irány a moziba be, vagy katt az online adásra a FilmÜnnep TV-n!

A bejegyzés trackback címe:

https://mediashock.blog.hu/api/trackback/id/tr907964996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.